Magyar Nemzeti Levéltár

Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára

Történet

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

Levéltárunk rövid története


 

JOGÁLLÁS, ELNEVEZÉS, GYŰJTŐKÖR

Levéltárunk Sopron város és Sopron vármegye levéltárainak 1950. évi egyesítésével jött létre, amikor Sopron megyét, mint önálló törvényhatóságot megszüntették, illetve összevonták Győr-Moson megyével. Az intézmény elnevezése kezdetben Soproni Közlevéltár, 1952-től Soproni Állami Levéltár, majd 1968-tól Győr-Sopron Megyei 2. számú Levéltár. Az intézmény 1983. január 6-tól az újonnan létrehozott Levéltári Igazgatóság része, elnevezése: Győr-Sopron Megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltára. 1993. január 1-jétől újra önállósodott, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára önálló költségvetési szervként a megyei önkormányzat fenntartásában működött. 2012 októberében a levéltár integrálódott a Magyar Nemzeti Levéltár szervezetébe.

Az intézmény Sopron város és az egykori Sopron megye történeti értékű iratait őrzi. A megyei anyag részeként 1918-ig nálunk található az Ausztriához csatolt kismartoni, nagymartoni, felsőpulyai járások és a hozzájuk tartozó települések iratanyagának jelentős része, valamint 1950-ig az akkori közigazgatási változások során Vas megyéhez csatolt csepregi járás fondképzőinek iratai. A tudományos és közigazgatási funkciókat egyaránt ellátó levéltár a városi, járási, települési önkormányzatok iratsorozatai mellett a területi illetékesség alapján testületi, intézményi, vállalati, családi, személyi fondokat is őriz, a mintegy 6200 iratfolyóméter terjedelemben. Gyűjtőterületi fennhatóságunk ma Sopron város és az egykori Sopron megye csornai, kapuvári, valamint soproni járásai területén működő iratképzőkre terjed ki. A közelmúlt társadalmi-politikai változásainak következményeként lehetőség nyílt az egyházi szervek 1945 után a levéltárba került iratainak visszajuttatására. Eddig ketten éltek a lehetőséggel. Így került sor a Csornai Premontrei Apátság Magánlevéltára legrégibb iratainak, köztük 594 Mohács előtti oklevélnek az átadására.

SOPRON VÁRMEGYE LEVÉLTÁRÁNAK TÖRTÉNETE1

Sopron vármegye levéltára az egykori törvényhatóság fennmaradt iratanyagát tartalmazza. 1921-ben az akkor kialakított Burgenland tartomány részeként Ausztriához csatolták a vármegye három teljes járását, valamint a soproni járás településeinek egy részét – összességében 102 települést és két várost (Kismarton és Ruszt). 1950 márciusában a tanácsi rendszer bevezetésével a Győr-Moson megyével összevont Sopron vármegye törvényhatósági önállóságát elveszítette. Ezzel egy időben a csepregi járás 16 települése a szomszédos Vas megye része lett.

Sopron vármegye közgyűléseit és törvényszékeit a középkor és a kora újkor folyamán több településen tartotta. 1651-ben Nemeskért jelölték a vármegye központjának, majd 1652-ben határozatot hozott a nemesség arról, hogy ugyanitt házat vásárolnak. A vásárlás valószínűleg elmaradt, csakúgy, mint 1669-ben, amikor a közgyűlés portánként 50 dénáros rendkívüli adót vetett ki a megyeháza építésére. 1715-ben újabb határozat született a megye állandó házáról. Sümeghy Dezső főlevéltáros szerint 1716–1717 során kerülhetett sor a nemeskéri megyeház megépítésére, amit csak a 1723. évi 73. tc. írt „hivatalosan” elő.

Bár a vármegye működése során keletkezett iratok rendbetételére az első intézkedések már 1732-ben megtörténtek, a tárolásra szolgáló helyiség kialakítása és a rendezések megindulása szempontjából az 1738-as esztendő volt meghatározó. Esterházy Pál főispán ekkor kért részletes írásbeli jelentést a vármegye közállapotairól, a megyeház felszereltségéről, egyúttal kötelezően előírva az archívum számára alkalmas helyiség biztosítását. Horváth György és Büky István tevékenységének köszönhetően 1741-ben indultak meg a rendezési és segédletkészítési munkák. Az iratanyagot a törvényhatóság működésének megfelelően két nagy csoportra, politikai (közigazgatási) és jogszolgáltatási iratokra bontották. Míg a politikai iratanyagot 16 fontosabbnak vélt tárgykörre osztották, a jogszolgáltatási iratokat bontás nélkül 117 fasciculusba rendezték, és ehhez darabszintű alfabetikus lajstromot készítettek az ügyiratokban található személyek, illetve egyes esetekben települések szerint. (ma Acta Iuridica Tom. 1.) Ez a rendezés az 1736-ig archívumba került iratanyagot érintette.

A mostoha körülmények között (nedves falak) elhelyezett levéltár további fejlődése Jezernicky Károly alispán működéséhez köthető, aki 1771 novemberére tataroztatta a megyeházat, és a tisztségviselőktől is a korábbinál nagyobb iratkezelési fegyelmet követelt meg. Jezerniczky alispánsága alatt az 1741. évit folytató rendezési, segédletkészítési munkafolyamat indult el. 1773-ban a másodaljegyzői állást elnyert Dallos Márton személyében találtak kitűnő és szorgos hivatalnokot, aki a levéltár teljes rendbe hozatalát kapta feladatul. 1779. április 26-án kelt első jelentésében beszámolt az addig végzett munkákról. A megyei törvényszék iratanyagát teljesen különválasztotta a közgyűlési iratoktól, s a törvényszéki iratokon belül a polgári pereket (civilia) a fenyítő és büntető perektől (criminalia), – megteremtve ezzel a későbbi Megyei Pertár alapjait. A közigazgatási iratokban végzett rendezéseivel a ma is tapasztalható feudális kori fond- és állagtagolódás alapjait rakta le (orphanalia, urbarialia), az 1579–1775 közötti közgyűlési jegyzőkönyvekhez pedig betűsoros mutatókat készített.

A rendezési munkák ellenére 1785-ben gr. Győry Ferenc királyi biztos nemeskéri szemleútján a megyei archívum állapotát ijesztőnek tartotta. Ennek fő oka a régi megyeház fizikai állapota és a helyszűke volt. Sopron vármegye közgyűlése már 1777-től próbálta megoldani az észlelt és súlyosbodó problémákat. Hamar elhalt törekvései azonban csak II. József 1786. április 8-ai rendeletével, Sopron szabad királyi város megyeszékhellyé kijelölésével nyertek új lendületet. A levéltári munkákat hátráltatta, hogy 1787 és 1793 között Dallos státusa a második aljegyzői állás felszámolásával takarékossági okokból megszűnt. 1793-tól azonban már részt vett az iratanyag költöztetésében és a gr. Széchényi Ferenc soproni házában történő újrarendezésben. Végül 1794. augusztus 5-től Dallos Mártont a vármegye fizetett levéltárosává nevezték ki. Legfőbb feladata a jegyzői hivataltól átvett iratok rendezése lett. Az iratanyag Nemeskérről Sopronba, az új megyeházára költöztetése 1795-re befejeződött. Dallos rendezéseivel korábbi munkáit folytatta; a feudális vármegyei iratanyag ma is meglévő tagolódását teremtette meg. 1809. évi halála után a levéltárosi hivatalban fia, József követte.

1812-ben a vármegyei levéltárnak újból költözködnie kellett. Az ok a közelmúltban vásárolt épület rossz statikai állapota. Szerencsére az iratanyagot nem kellett nagy távolságra költöztetni, Novák Krizosztom pannonhalmi főapát engedélyezte, hogy az archívum ideiglenesen a város központjában található bencés rendházba kerülhessen.

Az iratanyag átszállítása, az archívum kialakítása már az új levéltárosra, Thalabér Ignácra várt. Ő a közgyűlési iratokhoz új, részletes lajstromokat készített, az iratanyagokat félíves helyett egész íves alakban tárolta. Legfőbb, eredménnyel végrehajtott törekvése az volt, hogy a közgyűlési iratok már lajstromozva kerüljenek a levéltárba. 1831-től segédlajstromozóként munkáját későbbi utóda, Thalabér István segítette. A két Thalabér munkájának legfontosabb, legmaradandóbb része Sopron vármegye 1804–1848 közötti iratanyagának rendezése, lajstromozása volt.

Thalabér István 1848–1849 során hivatalában maradt, de a hatalomváltással Rohonczy Ignác cs. kir. kormánybiztos, valamint a kormánybiztosi hivatal lajstromozásokat elvégző archiváriusa lett. Az ő feladata volt a kormánybiztosi hivatal iratkezelésének teljes körű „kézbentartása” is. 1854 októberében vált meg hivatalától, amikor a szombathelyi törvényszék segédhivatali igazgatója lett. 1849–1854 közötti munkaidejét főként a lajstromozási munkák töltötték ki.

A Bach-korszak és utána a Schmerling-féle provizórium kora a vármegyei levéltár életében is nehéz, a hivatal feladatait semmibe vevő időszak volt. Thalabér távozása után sokáig nem került sor levéltáros kinevezésére. A megyei kormányzat közönye már a dualizmus korában oldódott csak. 1873-ban nevezték ki a törvényhatóság archiváriusának Felsőbüki Nagy Miklóst, aki hivatalát korrekt precízséggel 1894-ig látta el. Utóda, Mészáros János működési ideje alatt a közigazgatás egyre nagyobb információszolgáltatási igénnyel fordult a levéltárhoz. Az 1923-ig hivatalában maradó Mészáros hangyaszorgalmú búvárkodó, kutató személyiség volt, aki több családtörténeti kutatásra, pecsétkataszter összeállítására alkalmas belső segédletet készített. Nevéhez fűződik az armálisok eredeti és másolati sorozatainak kialakítása is. Az ő működése alatt kerültek a járási iratanyagok is levéltári őrizetbe.

Az első világháború végével megkezdődő béketárgyalások, az új államok létrejöttével kapcsolatos területváltozások a történeti Sopron vármegyét is érintették. A vármegye közigazgatási, területi egységének, illetve a megyei székhely hovatartozásának bizonytalansága a levéltár számára újabb, minden addigit felülmúló költözést, és e költözéssel együtt iratpusztulást, a rend felbomlását eredményezte. 1921. január 31-én indult Sopronból Eszterházára az első levéltári iratanyagot szállító vasúti kocsi, amit március 31-ig további három vagon követett, telve ömlesztett iratokkal. A tervszerűtlen szállítást súlyosbította, hogy a négy nyitott vasúti kocsiban mintegy negyedévet állt az eszterházi állomáson csomagolatlanul a megyei archívum, míg 1921 júliusa során egy, a célra teljesen alkalmatlan üvegházba „sikerült tető alá menteni”. A megyei igazgatás, jogszolgáltatás anarchikus, átmeneti állapotát jelzi, hogy 1921-ben a megyei kormányzat vezető szervei ideiglenesen Kapuvárra, az árvaszék Csornára tette át székhelyét.

Az 1921. december 14-ei népszavazás, Sopron országhatáron belül maradása fordulatot hozott a levéltár sorsában is. A megyei hivatalok visszaköltözésével 1922-ben az iratanyagot újra Sopronba szállították. E munka meghatározó személyisége az akkor már betegeskedő Mészáros János helyett Hoffmann Ede, egykor Versec város főlevéltárosa volt.

A vármegye levéltárosa 1923-tól Sümeghy Dezső lett, aki az archívum anyagát politikai-közigazgatási ismérvek alapján 1923 és 1938 között újrarendezte. Két nagy egységet alakított ki az 1848 előtti feudális és az 1849 utáni polgári korszak iratainak. Az utóbbi államjogi ismérveken alapulva – Sümeghy terminológiáját használva – további két osztályból állt. Ezek az abszolutista uralom, és az alkotmányos kor iratai.

Sümeghy rendezése során önmagukban zárt egységek kialakítására törekedett a proveniencia elvének figyelembevételével. Rendezésének alapja a főosztály, osztály, kútfő, csoport, alcsoport tagolás volt.

A második világháború Sopront érintő eseményei során a megyei oklevelek többsége, s jelentős mennyiségű dualizmus kori járási iratanyag pusztult el. Az 1947. évi szakszerűtlen selejtezés az alispáni iratsorozatot csonkította meg. E veszteségek ellenére a megyei iratanyag értékét jelzi az 1578-tól induló vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek sorozata, az 1597-től meglévő iratokkal. A társadalom-, település-, jog- és családtörténet szempontjából elsődleges adószedői, törvénykezési, árvaügyi iratsorozatok, nemességvizsgálati iratok és jegyzőkönyvek is viszonylag épségben megmaradtak. A megyei feudális iratanyag ellenőrző rendezése, dobozolása a közelmúltban kezdődött el. Ez az oka annak, hogy e fondfőcsoportban állagszinten csak ritkán közlünk terjedelmi adatokat. Reméljük, hogy néhány év múlva a munka eredményeként repertórium segítheti a kutatók munkáját.

SOPRON VÁROS LEVÉLTÁRÁNAK TÖRTÉNETE2

Sopron szabad királyi város levéltára egyike Magyarország legrégibb és legteljesebb iratanyaggal rendelkező városi levéltárainak. Ma Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára őrzi az 1950-ig önálló városi levéltár iratait. Az alábbiakban rövid áttekintést adunk a levéltár és iratanyaga történetéről, az anyagban elvégzett rendezésekről.

A városi levéltár létrejöttének időpontját Házi Jenő egykori főlevéltáros a városháza kialakításának évéhez (1422) kötötte. Véleménye szerint az első zárható hivatali helyiség levéltár céljaira történő használata előtt a város addig összegyűlt több száz oklevelét valószínűleg a városban lévő hiteleshelyi levéltárban vagy a Szent Mihály templom valamelyik tornyában, illetve sekrestyéjében őrizték. Az első rendezésre a XV. század közepén került sor, amikor a városi jegyző két csoportot alakított ki a város okleveleiből. Külön lajstromozta azokat, amelyeknek az ügyvitel vagy a jogbiztosítás szempontjából jelentőséget tulajdonított, illetve azokat, amelyek már aktualitásukat vesztették. Az erről készült jegyzéknek csak a fedőlapja maradt ránk, így nem tudjuk, meddig jutott el munkájában.

1497-ben a városháza – és vele együtt a levéltár is – új épületbe költözött, a mai városháza helyén álló házba. Az 1600-as évek közepéről újabb rendezés nyomairól tanúskodik az a regesztakötet, amelyben az egyes királyok szerint 18 csomóba osztva, és ezen belül sorszámmal ellátva sorolták fel a város kiváltságleveleinek tartalmi kivonatait, 1625-ig bezárólag. Ugyanebben a kötetben szerepel egy másik regesztasorozat is a város úrbéres községeire vonatkozó oklevelekről. A későbbiekben több kísérlet történt e lajstromok folytatására, azonban az 1676. évi hatalmas tűzvész, melynek következtében csaknem a teljes belváros leégett, félbeszakította a rendezési munkálatokat. A tűzben a városháza is leégett, a levéltár anyagát az adóhivatal épületébe hordták át, ami az anyag egy részének pusztulását, a megmaradt nagyobbik rész teljes összekeveredését jelentette.

Majdnem száz év telt el a tűzvész után, míg – évtizedes huzavona után – újra felállították a városi levéltárat. 1760-ban a városi tanács a városházán két szobát bocsátott a levéltár rendelkezésére. Az adóhivatalból visszaköltöztetett iratokat azonban ugyanabban a rendetlen összevisszaságban rakták be a szekrényekbe – elintézettnek tekintve a levéltár ügyét. 1763-ban egy kamarai ellenőrzés derített fényt a levéltár visszás állapotára. A látogatás következményeképpen kamarai rendelet írta elő a városnak, hogy a fő- és aljegyző egy városi tanácsos irányítása mellett rendezze az iratokat, róluk lajstromot készítsen. Az iratokat tartalmuk szerint elkülönítve tárolja, valamint negyedévenként jelentésben tájékoztassa a kamarát a rendezési munkálatok előrehaladásáról. A fizetség kérdésének tisztázása újabb öt évet vett igénybe, így a tényleges munkát csak 1768-ban kezdte meg a két megbízott tanácsos, Hochholzer Dániel és Blasovszky József. Nyolc éven át folyt a selejtezés és rendezés, amelyet a levéltártól időközben elkülönített, az újabb keletű iratokat őrző irattárra is kiterjesztettek. 1776-ban a kamara – mivel lassúnak találta a munkát – beszüntette a levéltárrendezéssel foglalkozó tanácsosok fizetésének folyósítását, így a munkálatok egy időre abbamaradtak.

1782-ben újabb nagy szabású kamarai ellenőrzésre került sor Sopronban. Báró Schilson János a teljes városi közigazgatást vizsgálat alá vette, többek között a levéltár és az irattár kezelését is. Intézkedései nyomán került sor a közigazgatás részleges átszervezésére (pl. számvevőség felállítása), illetve az ügykezelés megreformálására. Elrendelte, hogy az eddigi külön vezetett latin és német nyelvű jegyzőkönyvek helyett egységes városi jegyzőkönyvet vezessenek, és a jegyzők feladatául jelölte ki a levéltár rendezésének befejezését is. A tanács azonban – hivatkozva a jegyzők leterheltségére, amely már korábban sem tette lehetővé a levéltárral való foglalkozást – külön levéltárnoki állás megszervezésére vonatkozó kérelemmel fordult a kamarához. A kamara a levéltárnoki állás megszervezését nem engedélyezte, de 1783-ban jóváhagyta a város szerződését Oertel Károly János soproni ügyvéddel, aki éves átalánydíjért vállalta az iratanyag lajstromozását, azzal a feltétellel, hogy a levéltárnoki állás későbbi megszervezése esetén a város neki juttassa az állást. Oertelnek külön dolgozószobát bocsátottak rendelkezésére, ugyanakkor a tanácsterem mellett kialakított új levéltári helyiségbe tíz új szekrényt készítetett a tanács. Oertel három év alatt lajstromozta és kivonatolta az addigi, tárgyi csoportosításban rendezett iratokat. A városigazgatás kútfőkbe (fasciculusokba) osztott iratain kívül jelentős forráscsoportot alkotnak a végrendeletek, valamint a polgári és büntetőperek dokumentumai. (Az 1526 előtti oklevelek később külön gyűjteménybe kerültek.) A ún. Oertel-féle anyagban, mely jelenleg az 1526 és 1786 közötti közigazgatási és törvénykezési iratokat foglalja magában, ma is az Oertel Károly által készített elenchus segítségével lehet keresni.

Az Oertelt követő – immár rendszeresített – városi levéltárnokok az 1786 után keletkezett városi iratokat más rendszerű, de ugyancsak tárgyi csoportosításban rendezték. A Leitner Ferenc, Trost Ferenc, Schulcz Pál, Braunmüller József, Wágner Mihály, Hochholzer Dániel, Kiszely János és Kugler Alajos által rendezett politikai, igazgatási és gazdasági iratok – az 1786 és 1902 közötti évekből – alkotják az ún. Acta Politica et Oeconomica gyűjteményt. A levéltárosok az I–XXIX. majd 1896-tól XXX. kútfőbe osztott iratanyaghoz darabszintű mutatót készítettek, mely évenként, a tárgyszavak betűrendjében sorolja fel az iratokat.

1916-ban, Kugler Alajos halálát követően gondos mérlegelés után választotta ki a város vezetősége a megürült levéltárnoki posztra – Csánki Dezső és Fejérpataky László ajánlásával – Házi Jenőt. Házi 1917-ben kapta meg városi főlevéltárnoki kinevezését, de posztját – katonai szolgálata miatt – csak 1918-ban foglalhatta el. Sopron város utolsó főlevéltárosa 1950-ig állt az intézmény élén. Egyik legjelentősebb munkája a 13 kötetes oklevéltár megjelentetése, melyben 1526-ig bezárólag közölte a város összes oklevelét, végrendeletét, számadáskönyveit és egyéb feljegyzéseit. Rendkívül sokszínű munkásságából egyetlenegy művet szeretnénk még kiemelni, „Soproni polgárcsaládok 1535–1848” című munkáját, amely a helytörténet- és családkutatás alapvető kézikönyve.3 Kényszernyugdíjazása után vonták össze a városi levéltárat az azonos törvényhatósági jogállású vármegyei levéltárral.

Említettük már a Sopron városi anyag kiemelkedő forrásértékét. A 4000 darab 1526 előtti oklevél és egyéb forrás mellett több mint 350 kódextöredék maradt fenn. Különösen értékesek az 1480-tól vezetett telekkönyvek. 1535-től szinte hiánytalanok a választott képviselet és a városi tanács jegyzőkönyvei, iratai, 1600-tól a hagyatéki leltárak külön kötött kötetei, a polgárkönyvek, örökbevallási jegyzőkönyvek, számadáskönyvek többnyire német nyelvű sorozatai.

Külön kiemelendő a tanácsülési jegyzőkönyvek forrásértéke. A jegyzőkönyvekben nyomon lehet követni a város joghatóságából fakadó jogok gyakorlati alkalmazását. Szép számban találhatók a bejegyzések között jelentések a város küldötteinek, követeinek az uralkodók előtt, az országos hatóságoknál és a megyegyűléseken végzett munkájáról, kép alakítható ki a céhes életről.

A városi polgárság közgyűléseinek („Ehrsame Gemein”) jegyzőkönyvei is a tanácsjegyzőkönyvekben találhatók. A közgyűléseken általában a város egészét, vagy a lakosság egyes csoportjait érintő ügyek kerültek napirendre, meghatározva a teendőket. A reformáció okozta vallási ellentétek hullámzását tükrözik a papok, lelkészek választásával, elbocsátásával, az egyházi vagyonok alakulásával (juttatás, megvonás, átcsoportosítás) kapcsolatos viták. Ennek kapcsán bemutatják az iskolai nevelést, oktatást, a tanítók felfogadását, ellátását. A gyűléseken döntöttek a napszámbérekről, a hús, a bor és a pékáru áráról, mesterségek árszabásairól.

Gyakran került a közgyűlések napirendjére a város tisztasága, tűzvédelme, hasonlóképpen a járványos betegségek megelőzése, leküzdése. A városnak nyolc úrbéres községe lévén a jegyzőkönyvekben a földesúri jog gyakorlására vonatkozóan is számtalan bejegyzést találunk.

 

_________________________________________

1 A Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 1848–1849-es iratanyaga. Sopron, 1999. című kötet 45–48. oldalán már közölt ismertető alapján.

2 A fenti kötet 13–16. oldalán megjelent ismertető alapján.

3 Műveinek bibliográfiáját lásd Emlékkönyv Házi Jenő Sopron város főlevéltárosa születésének 100. évfordulója tiszteletére. Sopron, 1993. 9–27. oldalán.